Leírás
Ezt az épületet Giovanni Battista Pitteri megrendelésére emelték, de nem sokkal később (talán már az építkezés idején) Carlo d’Ottavio Fontana vásárolta meg, aki Trieszt gazdasági életének gazdag szereplője volt. 1808-ban Fontana szállodát nyitott itt, ahogyan azt a négynyelvű reklámplakát is hirdeti. 1948 óta a Banco di Sicilia tulajdonában áll, amely 1974-ben ide helyezte át a székhelyét. Az eleganciával és fenséggel megalkotott összkép nagyon közel áll Matteo Pertsch építészeti nyelvezetéhez [Wolfgang Bensch egy 1974-es tanulmányában ugyanis beszámol arról, hogy olyan dokumentumokra bukkant, amelyek szerint az épület Pertsch munkája: ő 1807-ben kérte és meg is kapta az építési engedélyt. A tervek a helyi levéltárakban nem maradtak fenn, de stilisztikai elemzés alapján ez a hozzárendelés nagyon hihetőnek tűnik].
Az épület három utca felé fordul, főhomlokzata a Via Romára néz. A főhomlokzaton domborműves mezők sorakoznak, amelyeket a pilaszterek metszenek át, és magas lábazat emelkedik, amelybe az első emelet illeszkedik, a második emelet pedig így különleges hangsúlyt kap. Ez Pertsch stílusának jól ismert jellegzetessége, amely más műveiben is megfigyelhető.
A homlokzat teljes szélességében három díszítőegység ritmusa tagolja, amelyeket a domborművekkel díszített, bemélyedő mezők és a sima, óriásrendű ión pilaszterek emelnek ki. Ezek a teljes épületen végigfutó széles övpárkányra támaszkodnak, amely a kovácsoltvas, álerkélyként szolgáló korlátok vonalában halad.
A keskeny oldalakon, bár hiányoznak a pilaszterek, megmarad a színhatás, amelyet szinte geometrikus egyszerűséggel érnek el: ismét megjelenik a bemélyedő mező, amelyet egy folytonos domborműves sáv oszt meg. Erősen kiugró főpárkány választja el a legfelső emeletet (valószínűleg építés közbeni módosítás), ahol az összes ablak négyzetes, bemélyedő mezőbe illeszkedik, rendkívül élénk hatást keltve. A nyílások sűrű ritmusa, amely talán az épület eredeti szállodai rendeltetésének köszönhető, nagyon kellemessé teszi a díszítés egymásutánját, amelynek maga is részese, és az egész homlokzatnak dinamikus tagolást kölcsönöz.
Az épület három utca felé fordul, főhomlokzata a Via Romára néz. A főhomlokzaton domborműves mezők sorakoznak, amelyeket a pilaszterek metszenek át, és magas lábazat emelkedik, amelybe az első emelet illeszkedik, a második emelet pedig így különleges hangsúlyt kap. Ez Pertsch stílusának jól ismert jellegzetessége, amely más műveiben is megfigyelhető.
A homlokzat teljes szélességében három díszítőegység ritmusa tagolja, amelyeket a domborművekkel díszített, bemélyedő mezők és a sima, óriásrendű ión pilaszterek emelnek ki. Ezek a teljes épületen végigfutó széles övpárkányra támaszkodnak, amely a kovácsoltvas, álerkélyként szolgáló korlátok vonalában halad.
A keskeny oldalakon, bár hiányoznak a pilaszterek, megmarad a színhatás, amelyet szinte geometrikus egyszerűséggel érnek el: ismét megjelenik a bemélyedő mező, amelyet egy folytonos domborműves sáv oszt meg. Erősen kiugró főpárkány választja el a legfelső emeletet (valószínűleg építés közbeni módosítás), ahol az összes ablak négyzetes, bemélyedő mezőbe illeszkedik, rendkívül élénk hatást keltve. A nyílások sűrű ritmusa, amely talán az épület eredeti szállodai rendeltetésének köszönhető, nagyon kellemessé teszi a díszítés egymásutánját, amelynek maga is részese, és az egész homlokzatnak dinamikus tagolást kölcsönöz.