Leírás
A Szent Szilveszter-templom, mai nevén Krisztus Megváltó-bazilika, az Ókeresztény bazilika után Trieszt legrégebbi fennmaradt szakrális épülete. A Via del Collegión áll, a San Giusto-domb lábánál: egyszerű, román stílusú templom, csaknem ezeréves múlttal.
Az épület a 11. századból származik, bár egyes részei még régebbiek lehetnek. Kívülről az árkádos román stílusú homlokzat tűnik ki, a bal oldalon pedig a harangtorony alatti előcsarnok; a torony talán a domb erődítményeinek egykori középkori tornya volt.
A belső tér háromhajós, apszisok nélkül, fedélszékes tetővel. Megmaradtak a 14. század eleji freskók töredékei, amelyeken Konstantin császár és az Angyali üdvözlet látható, egy oszlopon pedig egy középkori freskó szinopiája, vagyis előrajza került elő.
A három lépcsőfokkal magasabban fekvő szentélyben egy márványtábla látható az Utolsó vacsora ábrázolásával, mellette egy 18. századi kovácsoltvas feszület. Az oltár előtt a padlón még ma is olvasható egy 1585-ből származó, címeres sírkő.
A templom története érdekes fordulatot vesz. 1784-ben II. József császár bezáratta a katolikus istentisztelet elől Trieszt további tizenkét templomával együtt, és 1500 forintos kikiáltási áron elárverezte. Az evangélikus helvét közösség vásárolta meg, amely néhány évvel korábban, ugyanennek a császárnak a türelmi rendeletei nyomán jött létre.
A hívek többnyire a Graubündenből érkezett svájci bevándorlók voltak, és 1786-ban a templomot Krisztus Megváltónak szentelték. 1927-től 2020-ig a valdensekkel osztoztak rajta: több mint két évszázada protestáns templom.
Egy késő középkori legenda szerint itt állt Eufémia és Tekla háza, a két triesztei vértanúé, akik 256-ban haltak mártírhalált. Valójában a két szent tisztelete Gradóból érkezett, és Trieszt csak a középkorban fogadta őket a magáénak.
A 17. században a jezsuiták barokk formákba öltöztették a templomot. 1927-ben, egy földrengés okozta károk után Ferdinando Forlati építész eltávolította a barokk díszeket a külsőről, és visszaadta román kori megjelenését. A következő évben a templomot nemzeti emlékművé nyilvánították.
Az épület a 11. századból származik, bár egyes részei még régebbiek lehetnek. Kívülről az árkádos román stílusú homlokzat tűnik ki, a bal oldalon pedig a harangtorony alatti előcsarnok; a torony talán a domb erődítményeinek egykori középkori tornya volt.
A belső tér háromhajós, apszisok nélkül, fedélszékes tetővel. Megmaradtak a 14. század eleji freskók töredékei, amelyeken Konstantin császár és az Angyali üdvözlet látható, egy oszlopon pedig egy középkori freskó szinopiája, vagyis előrajza került elő.
A három lépcsőfokkal magasabban fekvő szentélyben egy márványtábla látható az Utolsó vacsora ábrázolásával, mellette egy 18. századi kovácsoltvas feszület. Az oltár előtt a padlón még ma is olvasható egy 1585-ből származó, címeres sírkő.
A templom története érdekes fordulatot vesz. 1784-ben II. József császár bezáratta a katolikus istentisztelet elől Trieszt további tizenkét templomával együtt, és 1500 forintos kikiáltási áron elárverezte. Az evangélikus helvét közösség vásárolta meg, amely néhány évvel korábban, ugyanennek a császárnak a türelmi rendeletei nyomán jött létre.
A hívek többnyire a Graubündenből érkezett svájci bevándorlók voltak, és 1786-ban a templomot Krisztus Megváltónak szentelték. 1927-től 2020-ig a valdensekkel osztoztak rajta: több mint két évszázada protestáns templom.
Egy késő középkori legenda szerint itt állt Eufémia és Tekla háza, a két triesztei vértanúé, akik 256-ban haltak mártírhalált. Valójában a két szent tisztelete Gradóból érkezett, és Trieszt csak a középkorban fogadta őket a magáénak.
A 17. században a jezsuiták barokk formákba öltöztették a templomot. 1927-ben, egy földrengés okozta károk után Ferdinando Forlati építész eltávolította a barokk díszeket a külsőről, és visszaadta román kori megjelenését. A következő évben a templomot nemzeti emlékművé nyilvánították.