Leírás
Servola neve a latin sylvula szóból ered, ami kis erdőcskét jelent. A település ősi múltra tekint vissza: a rómaiak a tengerhez közeli vidéken építették fel villáikat. A helyet mégis leginkább a parasztasszonyok „kenyere” tette emlékezetessé: hófehér színéről, utánozhatatlan illatáról és ízéről volt híres, és arról, hogy nem volt benne korpa, hiszen a lisztet selyemszitán szitálták át. A jellegzetes íz és aroma a sütéshez használt fától, a diófától függött, amelyet rőzsekötegek formájában a Ciceria karsztvidékén, Trieszt és Fiume között gyűjtöttek. A servolai kenyérnek nincs hivatalos születési dátuma, de a történeti források 1756-ot és 1764-et említik, amikor az asszonyokat Bécsbe hívták kenyeret sütni (nem a Habsburg-udvarba). A termelés két évszázadon át, 1954-ig folytatódott.
GYŰJTEMÉNY – A múzeumban újraalkották a konyhát a kenyérkészítés eszközeivel: itt látható a dagasztóláda (téglalap alakú fatároló a tészta elkészítéséhez), a gramola (rúddal ellátott deszka, amellyel az asszony a tésztát jól összedolgozta), a nyújtófa, a szita, a merítőkanál, a mérleg és a fonott kosarak, amelyekben az eladásra kész kenyeret tartották. A kenyeret Triesztben árulták a gyárak és üzletek előtt, valamint néhány magánházban. Érdekes a régi fatüzelésű kemence rekonstrukciója is, vas- és sárgarézajtajával, amelyet egy virág és egy kismadár díszít. Nem hiányzik a vasalók kedves gyűjteménye sem: különleges darab az a vasaló, amelyet egy mozsárágyúból kilőtt bombából készített a híres „Feriera” egyik munkása. A második emeleten szép kiállításon láthatók azok a férfi- és női népviseletek, amelyeket vallási ünnepeken vagy jelentős társadalmi és kulturális eseményeken viseltek. Végül említésre méltó a Servoláról és környékéről készült képeslapok jelentős gyűjteménye a 19. század végétől napjainkig, valamint a trieszti Városi Tanács olasz, német és szlovén nyelvű rendeletei, hirdetményei és pályázati kiírásai a 18. századtól az első világháborúig, amelyek az akkori iskolai, mezőgazdasági és társadalmi életről tanúskodnak.
GYŰJTEMÉNY – A múzeumban újraalkották a konyhát a kenyérkészítés eszközeivel: itt látható a dagasztóláda (téglalap alakú fatároló a tészta elkészítéséhez), a gramola (rúddal ellátott deszka, amellyel az asszony a tésztát jól összedolgozta), a nyújtófa, a szita, a merítőkanál, a mérleg és a fonott kosarak, amelyekben az eladásra kész kenyeret tartották. A kenyeret Triesztben árulták a gyárak és üzletek előtt, valamint néhány magánházban. Érdekes a régi fatüzelésű kemence rekonstrukciója is, vas- és sárgarézajtajával, amelyet egy virág és egy kismadár díszít. Nem hiányzik a vasalók kedves gyűjteménye sem: különleges darab az a vasaló, amelyet egy mozsárágyúból kilőtt bombából készített a híres „Feriera” egyik munkása. A második emeleten szép kiállításon láthatók azok a férfi- és női népviseletek, amelyeket vallási ünnepeken vagy jelentős társadalmi és kulturális eseményeken viseltek. Végül említésre méltó a Servoláról és környékéről készült képeslapok jelentős gyűjteménye a 19. század végétől napjainkig, valamint a trieszti Városi Tanács olasz, német és szlovén nyelvű rendeletei, hirdetményei és pályázati kiírásai a 18. századtól az első világháborúig, amelyek az akkori iskolai, mezőgazdasági és társadalmi életről tanúskodnak.