Leírás
A város a 19. század első felében nagy gazdasági fellendülést él át: fejlődik az ipar, nő az import, az export és a befektetések volumene, megnyílnak a piacok, és számos szálloda épül. A Metternich szálló, amelyet később Hotel de la Ville névre kereszteltek, és amely ma a Banca Popolare di Novara székhelye, hosszú éveken át a város legfontosabb szállodája volt.
Giovanni Degasperi tervezte (ahogy az a városi levéltárban őrzött tervekből kiderül) „nemes egyszerűség és csendes nagyság” jegyében, ahogy a klasszikus kultúra atyja, Winckelmann mondaná. Ennek ellenére az építészeti rend rajzában és kivitelezésében felfedezhető néhány nyugtalanító kompozíciós megoldás. Az építész a homlokzatot öt részre osztotta: egy középső és két oldalsó részre, amelyeket rendre négy és két óriásrendű, korinthoszi fejezetű pilaszter alkot, valamint két közbeeső, oszlopsor nélküli szakaszra, amelyeket az alsó szinten konzolokra támaszkodó, lapos szemöldökgerendás ablakok, a felső szinten egyszerű ablakok ritmizálnak. A két szélső pilaszter lezárja az épület sarkát, és az oldalfalakon is folytatódik; így a pilaszterből sarokpillér lesz.
A Hotel de la Ville rusztikázott földszinti homlokzata erős eklektikus feszültségeket hordoz. A rend ugyanúgy tagolódik, mint a felsőbb részek, de toszkán rendben, a két közbeeső szakaszt (amelyek a felső tagolásban a legegyszerűbbek) vízszintesen kettéosztják, és tömör és üres felületekkel, profilokkal és díszítésekkel terhelik meg. Négy, szintén toszkán rendű pillér tart egy architrávos szerkezetet, amelyen félköríves lunettek nyílnak. A szállodai rendeltetés az építészt jellegzetes, légies kialakításra készteti, amely nyitott a külső és a belső tér között, mintha az lett volna a feladata, hogy diszkréttá tegye egy közösségi tér használatát, vagy hogy a belső teret elrejtés nélkül zárjon le egy loggiát.
Domborművek: Pietro Zandomeneghi, a velencei szobrász, Luigi fia a világ részeit ábrázoló dekoratív medalionokon dolgozott. Később az új tulajdonos, Revoltella lovag bőkezűsége nyomán kerültek fel a domborműves faragott téglalapok, amelyek a Becsületet, az Ipart, a Hajózást, a Megfontoltságot, a Vallást, az Állhatatosságot, a Jótékonyságot és a Kereskedelmet ábrázolják. Ezek a domborművek Giuseppe Moscotto és Giovanni Depaul szobrászok alkotásai (1860 körül).
Érdekesség: a homlokzat bal oldalán 1913-ban, Giuseppe Verdi születésének századik évfordulóján elhelyezett emléktábla azt idézi fel, hogy a zeneszerző 1850-ben itt írta meg a Stiffelio nyitányát, amelyet még ugyanazon év november 16-án mutattak be először a Teatro Comunaléban.
Giovanni Degasperi tervezte (ahogy az a városi levéltárban őrzött tervekből kiderül) „nemes egyszerűség és csendes nagyság” jegyében, ahogy a klasszikus kultúra atyja, Winckelmann mondaná. Ennek ellenére az építészeti rend rajzában és kivitelezésében felfedezhető néhány nyugtalanító kompozíciós megoldás. Az építész a homlokzatot öt részre osztotta: egy középső és két oldalsó részre, amelyeket rendre négy és két óriásrendű, korinthoszi fejezetű pilaszter alkot, valamint két közbeeső, oszlopsor nélküli szakaszra, amelyeket az alsó szinten konzolokra támaszkodó, lapos szemöldökgerendás ablakok, a felső szinten egyszerű ablakok ritmizálnak. A két szélső pilaszter lezárja az épület sarkát, és az oldalfalakon is folytatódik; így a pilaszterből sarokpillér lesz.
A Hotel de la Ville rusztikázott földszinti homlokzata erős eklektikus feszültségeket hordoz. A rend ugyanúgy tagolódik, mint a felsőbb részek, de toszkán rendben, a két közbeeső szakaszt (amelyek a felső tagolásban a legegyszerűbbek) vízszintesen kettéosztják, és tömör és üres felületekkel, profilokkal és díszítésekkel terhelik meg. Négy, szintén toszkán rendű pillér tart egy architrávos szerkezetet, amelyen félköríves lunettek nyílnak. A szállodai rendeltetés az építészt jellegzetes, légies kialakításra készteti, amely nyitott a külső és a belső tér között, mintha az lett volna a feladata, hogy diszkréttá tegye egy közösségi tér használatát, vagy hogy a belső teret elrejtés nélkül zárjon le egy loggiát.
Domborművek: Pietro Zandomeneghi, a velencei szobrász, Luigi fia a világ részeit ábrázoló dekoratív medalionokon dolgozott. Később az új tulajdonos, Revoltella lovag bőkezűsége nyomán kerültek fel a domborműves faragott téglalapok, amelyek a Becsületet, az Ipart, a Hajózást, a Megfontoltságot, a Vallást, az Állhatatosságot, a Jótékonyságot és a Kereskedelmet ábrázolják. Ezek a domborművek Giuseppe Moscotto és Giovanni Depaul szobrászok alkotásai (1860 körül).
Érdekesség: a homlokzat bal oldalán 1913-ban, Giuseppe Verdi születésének századik évfordulóján elhelyezett emléktábla azt idézi fel, hogy a zeneszerző 1850-ben itt írta meg a Stiffelio nyitányát, amelyet még ugyanazon év november 16-án mutattak be először a Teatro Comunaléban.