Leírás
A Városháza a triesti Olaszország egysége tér teljes tengerre néző hátsó oldalát elfoglalja: hosszú, eklektikus homlokzat íves nyílásokkal, kétosztatú és háromosztatú ablakokkal, közepén az óratoronnyal. Itt működik az önkormányzat, és ez a háttere a tériről készült minden fotónak.
A triesti Giuseppe Bruni tervezte, és 1873 és 1875 között építették fel a régi Magistrato-palota helyén. Bruni átvette annak formáit és jellegét, a terv pedig azért is tetszett, mert nem lépte túl a tervezett költségvetést.
Elsősorban a homlokzatot érdemes megnézni: két négyemeletes szárny és egy magasabb, díszesebb középső épületrész. A földszinten a félköríves nyílások árkádsor benyomását keltik, följebb az ablakok kettes és hármas osztással nyílnak.
Az óratorony tetején két bronz mór veri az órákat egy harangon. A triesti emberek Micheze és Jacheze néven emlegetik őket, a szlovén Mihec és Jakec nevekből. Bruni a Mandracchio-torony két móranak emlékére kérte őket; az a torony a régi kikötőkapu volt, 1838-ban bontották le.
A tornyon lévők ma már másolatok: az eredetiket a cenedai Fausto Asteo öntötte, 1876 januárja óta működtek, majd 1972-ben levették őket. Több mint harminc évig raktárban álltak, aztán restaurálták őket, és a San Giusto-vár bejáratánál helyezték el.
A triesti emberek eleinte egyáltalán nem szerették az épületet, és egy sor gúnynévvel fizettek vissza neki. „Palazzo Cheba”, azaz madárkalitka; „Palazzo Sipario”, vagyis függöny, mert eltakarta a tér elől a régi város ledöntésre érett házait; és még „Budel de Lionfante” és „Castel de Mandolato”.
Ezen a téren Olaszország történelmének egymással ellentétes lapjai zajlottak. 1938-ban a Városháza előtti emelvényről Mussolini bejelentette a faji törvényeket. 1954. november 4-én a középső erkélyről Luigi Einaudi elnök és Gianni Bartoli polgármester köszöntötte a tömeget, amely Trieszt Olaszországhoz való visszatérését ünnepelte.
Hátul, a Largo dei Granatieri felé az épületet 1937 és 1940 között bővítették: az új szárny egy félköríves udvaron keresztül kapcsolódik a réginek, amelyet az archívum olvasótermének szántak.
A triesti Giuseppe Bruni tervezte, és 1873 és 1875 között építették fel a régi Magistrato-palota helyén. Bruni átvette annak formáit és jellegét, a terv pedig azért is tetszett, mert nem lépte túl a tervezett költségvetést.
Elsősorban a homlokzatot érdemes megnézni: két négyemeletes szárny és egy magasabb, díszesebb középső épületrész. A földszinten a félköríves nyílások árkádsor benyomását keltik, följebb az ablakok kettes és hármas osztással nyílnak.
Az óratorony tetején két bronz mór veri az órákat egy harangon. A triesti emberek Micheze és Jacheze néven emlegetik őket, a szlovén Mihec és Jakec nevekből. Bruni a Mandracchio-torony két móranak emlékére kérte őket; az a torony a régi kikötőkapu volt, 1838-ban bontották le.
A tornyon lévők ma már másolatok: az eredetiket a cenedai Fausto Asteo öntötte, 1876 januárja óta működtek, majd 1972-ben levették őket. Több mint harminc évig raktárban álltak, aztán restaurálták őket, és a San Giusto-vár bejáratánál helyezték el.
A triesti emberek eleinte egyáltalán nem szerették az épületet, és egy sor gúnynévvel fizettek vissza neki. „Palazzo Cheba”, azaz madárkalitka; „Palazzo Sipario”, vagyis függöny, mert eltakarta a tér elől a régi város ledöntésre érett házait; és még „Budel de Lionfante” és „Castel de Mandolato”.
Ezen a téren Olaszország történelmének egymással ellentétes lapjai zajlottak. 1938-ban a Városháza előtti emelvényről Mussolini bejelentette a faji törvényeket. 1954. november 4-én a középső erkélyről Luigi Einaudi elnök és Gianni Bartoli polgármester köszöntötte a tömeget, amely Trieszt Olaszországhoz való visszatérését ünnepelte.
Hátul, a Largo dei Granatieri felé az épületet 1937 és 1940 között bővítették: az új szárny egy félköríves udvaron keresztül kapcsolódik a réginek, amelyet az archívum olvasótermének szántak.