Leírás
Az épület nagy valószínűséggel 1804-ben épült (ez az évszám olvasható a középső kapun elhelyezett táblán), tervezőjének neve azonban ismeretlen maradt. Az évszámot egy az Állami Levéltárban őrzött irat is megerősíti: ez 1803. december 22-én kelt, és Maria Teresa Civrani meg férje, Carlo Leopoldo Eisner kéri benne három régi, a Piazza Piccolán álló házuk újjáépítését; ezek telekkönyvi számai megegyeznek a mai Eisner–Civrani-palotáéval. A palota Maria Teresa Civrani és férje, Carlo Leopoldo Eisner tulajdona volt, majd gyermekeikre szállt, akik 1850-ben eladták a Polacco családnak. Az utolsó örökös, Alfonso Polacco a házat a városra hagyta.
A hatalmas épület nagyon háttérbe szorul a Városháza mögött, hiszen az éppen arra az oldalra támaszkodik, amelyen a ház a legkiterjedtebb és leggazdagabban díszített homlokzatot mutatja. Csak a Piazza Piccola felőli oldal kap több teret, így a szemlélő – ha kisebb mértékben is – ezen értékelheti az épület formáinak eleganciáját. Az épület tömören ül egy fehér kőfaragványokból készült, rusztikázott lábazaton, amelyet félmagasságban erősen kiálló előtető szakít meg, melyet kőből faragott álgerendázat tart.
A Via della Procureria felőli oldalon egy nagy, téglalap alakú nyílású, lunettás kapu fölött terjedelmes, gazdag konzolok állnak – domborműves rózsafüzérekkel és növényi mintákkal díszítve –, amelyek kovácsoltvas korlátos erkélyt tartanak. Az erkélyre nyíló ajtót háromszögletű oromzat koronázza, karcsú, hornyolt konzolokra támaszkodva. A nagyon magas lábazathoz tartozik a félemelet is, amelynek ablakai szinte négyzet alakúak és igen egyszerűek.
A homlokzatot vízszintesen az emeletek közötti övpárkányok tagolják: ezek végigfutnak az egyes szinteken, összekötik a nyílások könyöklőit, és a falazat szinte „bekötözött” formáival nagyon tömör hatást keltenek. Ez a megoldás statikus, nehézkes érzetet kelthetne, ám a nagyon megnyúlt ablakok lendületes arányai felülkerekednek rajta, és az egésznek levegős könnyedséget kölcsönöznek.
A Piazza Piccola felőli homlokzat sarkai enyhén kiugranak, és főleg a lábazaton hangsúlyosak, ahol a fehér kőfaragványokból álló burkolat álpilaszterek hatását kelti; fölöttük az övpárkány sajátos profilja a dór oszlopfő motívumát idézi.
A hatalmas épület nagyon háttérbe szorul a Városháza mögött, hiszen az éppen arra az oldalra támaszkodik, amelyen a ház a legkiterjedtebb és leggazdagabban díszített homlokzatot mutatja. Csak a Piazza Piccola felőli oldal kap több teret, így a szemlélő – ha kisebb mértékben is – ezen értékelheti az épület formáinak eleganciáját. Az épület tömören ül egy fehér kőfaragványokból készült, rusztikázott lábazaton, amelyet félmagasságban erősen kiálló előtető szakít meg, melyet kőből faragott álgerendázat tart.
A Via della Procureria felőli oldalon egy nagy, téglalap alakú nyílású, lunettás kapu fölött terjedelmes, gazdag konzolok állnak – domborműves rózsafüzérekkel és növényi mintákkal díszítve –, amelyek kovácsoltvas korlátos erkélyt tartanak. Az erkélyre nyíló ajtót háromszögletű oromzat koronázza, karcsú, hornyolt konzolokra támaszkodva. A nagyon magas lábazathoz tartozik a félemelet is, amelynek ablakai szinte négyzet alakúak és igen egyszerűek.
A homlokzatot vízszintesen az emeletek közötti övpárkányok tagolják: ezek végigfutnak az egyes szinteken, összekötik a nyílások könyöklőit, és a falazat szinte „bekötözött” formáival nagyon tömör hatást keltenek. Ez a megoldás statikus, nehézkes érzetet kelthetne, ám a nagyon megnyúlt ablakok lendületes arányai felülkerekednek rajta, és az egésznek levegős könnyedséget kölcsönöznek.
A Piazza Piccola felőli homlokzat sarkai enyhén kiugranak, és főleg a lábazaton hangsúlyosak, ahol a fehér kőfaragványokból álló burkolat álpilaszterek hatását kelti; fölöttük az övpárkány sajátos profilja a dór oszlopfő motívumát idézi.