Leírás
A Risiera di San Sabba a egykori rizshántoló üzem, amelyet a nácik 1943-ban lágerré alakítottak Trieszt peremén. Olaszország egyetlen olyan tábora volt, amelyben krematórium működött; ma nemzeti emlékhely és városi múzeum, az emlékezés helye.
A létesítményt 1898-ban építették rizsfeldolgozásra. 1943. szeptember 8. után az elfogott olasz katonák tábora lett, majd október végétől az Adriai-tengermelléki műveleti övezet „rendőrségi fogolytáborává”, amely közvetlenül a Harmadik Birodalom irányítása alatt állt.
Itt zártak be, kínoztak és öltek meg olasz, szlovén és horvát partizánokat és politikai ellenfeleket, valamint razziákban elfogott civileket: a még ma is vitatott becslések szerint kettő és ötezer közötti áldozatot. Több mint 8000 deportált számára viszont Auschwitz és a többi láger felé vezető út egyik állomása volt: az itt megfordult mintegy 1450 zsidó közül csak húsz körül tért vissza.
Az épületegyüttest Romano Boico építész újította fel, 1975-ben nyitotta meg kapuit múzeumként, és megőrzi a tábor helyszíneit. A halálcella az a helyiség volt, ahol a foglyok arra vártak, hogy megöljék és elhamvasszák őket, gyakran néhány órán belül.
Mellette áll a tizenhét cella, ahol akár hat ember is napokig vagy hetekig várta a kivégzést; az első kettőt kínzásra használták. Itt fogva tartottaktól és deportáltaktól elkobzott személyi okmányok ezreit találták meg.
A négyszintes épület nagy hálótermeiben tartották a zsidókat és a deportálásra szánt foglyokat: minden korú férfiakat és nőket, valamint gyerekeket, köztük néhány hónapos csecsemőket. Ahol a kemence állt, egy fémlemez jelöli a helyét, egy emlékoszlop pedig a kéményre emlékeztet.
A múzeum az akkori hullaház helyiségeiben található, és a volt deportáltak által adományozott tárgyakat és dokumentumokat állít ki. A Keresztek terme a triesztei zsidóktól elrabolt javak válogatását mutatja be, amelyeket Trieszt zsidó közössége adományozott.
A kemence 1944. április 6-án kezdte meg működését, hogy elégesse a Villa Opicinában előző nap agyonlőtt mintegy hetven túsz holttestét. 1945. április 29-ről 30-ra virradó éjszaka a menekülő nácik felrobbantották, hogy eltüntessék a bizonyítékokat; a romok között emberi csontokat és hamut találtak.
Az igazságszolgáltatás későn érkezett. A per Triesztben csak 1976-ban kezdődött, harminc év nyomozás után, és távollétében elítélte a parancsnokot, Joseph Oberhausert. Büntetését soha nem töltötte le: szabadon halt meg Münchenben 1979-ben.
Ne hagyd ki
• A halálcellát.
• A tizenhét cellát.
• A krematóriumi kemence helyét.
• A múzeumot.
Tudtad?
• A háború után a Risierát az isztriai–dalmáciai exodus olasz menekültjeinek befogadóközpontjaként használták.
A létesítményt 1898-ban építették rizsfeldolgozásra. 1943. szeptember 8. után az elfogott olasz katonák tábora lett, majd október végétől az Adriai-tengermelléki műveleti övezet „rendőrségi fogolytáborává”, amely közvetlenül a Harmadik Birodalom irányítása alatt állt.
Itt zártak be, kínoztak és öltek meg olasz, szlovén és horvát partizánokat és politikai ellenfeleket, valamint razziákban elfogott civileket: a még ma is vitatott becslések szerint kettő és ötezer közötti áldozatot. Több mint 8000 deportált számára viszont Auschwitz és a többi láger felé vezető út egyik állomása volt: az itt megfordult mintegy 1450 zsidó közül csak húsz körül tért vissza.
Az épületegyüttest Romano Boico építész újította fel, 1975-ben nyitotta meg kapuit múzeumként, és megőrzi a tábor helyszíneit. A halálcella az a helyiség volt, ahol a foglyok arra vártak, hogy megöljék és elhamvasszák őket, gyakran néhány órán belül.
Mellette áll a tizenhét cella, ahol akár hat ember is napokig vagy hetekig várta a kivégzést; az első kettőt kínzásra használták. Itt fogva tartottaktól és deportáltaktól elkobzott személyi okmányok ezreit találták meg.
A négyszintes épület nagy hálótermeiben tartották a zsidókat és a deportálásra szánt foglyokat: minden korú férfiakat és nőket, valamint gyerekeket, köztük néhány hónapos csecsemőket. Ahol a kemence állt, egy fémlemez jelöli a helyét, egy emlékoszlop pedig a kéményre emlékeztet.
A múzeum az akkori hullaház helyiségeiben található, és a volt deportáltak által adományozott tárgyakat és dokumentumokat állít ki. A Keresztek terme a triesztei zsidóktól elrabolt javak válogatását mutatja be, amelyeket Trieszt zsidó közössége adományozott.
A kemence 1944. április 6-án kezdte meg működését, hogy elégesse a Villa Opicinában előző nap agyonlőtt mintegy hetven túsz holttestét. 1945. április 29-ről 30-ra virradó éjszaka a menekülő nácik felrobbantották, hogy eltüntessék a bizonyítékokat; a romok között emberi csontokat és hamut találtak.
Az igazságszolgáltatás későn érkezett. A per Triesztben csak 1976-ban kezdődött, harminc év nyomozás után, és távollétében elítélte a parancsnokot, Joseph Oberhausert. Büntetését soha nem töltötte le: szabadon halt meg Münchenben 1979-ben.
Ne hagyd ki
• A halálcellát.
• A tizenhét cellát.
• A krematóriumi kemence helyét.
• A múzeumot.
Tudtad?
• A háború után a Risierát az isztriai–dalmáciai exodus olasz menekültjeinek befogadóközpontjaként használták.