Leírás
A Triesztei zsinagóga a város nagy zsidó temploma, amelyet 1912-ben avattak fel a Piazza Giottin, Barriera Nuova negyedében. Európa egyik legnagyobb zsinagógája, méretét tekintve csak a budapesti előzi meg: jól mutatja, mekkora szerepe volt a zsidó közösségnek a Habsburg-kori Triesztben.
Kívülről monumentális, betonburkolatú, szefárd stílusú épület, három különböző homlokzattal a via Donizetti, a via San Francesco és a via Zanetti felé. Mindegyik közepén egy Dávid-csillagos rozetta áll.
Bent a hatalmas, háromhajós, téglalap alaprajzú termet aranyozott mozaikkal díszített boltozat fedi, a díszítésen pedig szecessziós hatások érződnek. A padló fekete-fehér mozaik, a mennyezet pedig egy nagy kupolában csúcsosodik ki, csillárokkal és szent feliratokkal.
A terem a nagy Áron, vagyis a szent szekrény felé néz, amelynek ajtaja aranyozott bronzból készült. Két hétágú gyertyatartó övezi, márvány mellvéden állva; a mellvédet kévék díszítik, a triesztei zsidó közösség jelképei.
A legdúsabb rész az előcsarnok, amelyet márványoszlopok választanak el a teremtől, ezek tartják az íveket: a színek élénkebbek, a padlón pedig Dávid-csillagos, köríves minták láthatók. Három oldalon végigfut a női karzat, amelyet már nem használnak, mert a közösség megfogyatkozott.
A komplexum nem csupán a nagy zsinagógából áll: része egy gyakrabban használt imaterem, a könyvtár, a közösség irodái és a rituális fürdő is.
1912 előtt a triesztei zsidók a gettó négy kis zsinagógájában imádkoztak, Riborgo környékén. Az új templomra 1903-ban nemzetközi pályázatot írtak ki, de a beérkezett több tucat terv közül egyik sem győzte meg a döntőbizottságot: a megbízást végül a triesztei Ruggero és Arduino Berlam építészek, apa és fia kapták.
Az 1938-as fajvédelmi törvényekkel a zsinagógát bezárták, a német megszállás idején pedig a nácik ellopott könyvek és műtárgyak raktárának használták. A szertartási ezüsttárgyak megmenekültek: magában az épületben rejtették el őket.
Kívülről monumentális, betonburkolatú, szefárd stílusú épület, három különböző homlokzattal a via Donizetti, a via San Francesco és a via Zanetti felé. Mindegyik közepén egy Dávid-csillagos rozetta áll.
Bent a hatalmas, háromhajós, téglalap alaprajzú termet aranyozott mozaikkal díszített boltozat fedi, a díszítésen pedig szecessziós hatások érződnek. A padló fekete-fehér mozaik, a mennyezet pedig egy nagy kupolában csúcsosodik ki, csillárokkal és szent feliratokkal.
A terem a nagy Áron, vagyis a szent szekrény felé néz, amelynek ajtaja aranyozott bronzból készült. Két hétágú gyertyatartó övezi, márvány mellvéden állva; a mellvédet kévék díszítik, a triesztei zsidó közösség jelképei.
A legdúsabb rész az előcsarnok, amelyet márványoszlopok választanak el a teremtől, ezek tartják az íveket: a színek élénkebbek, a padlón pedig Dávid-csillagos, köríves minták láthatók. Három oldalon végigfut a női karzat, amelyet már nem használnak, mert a közösség megfogyatkozott.
A komplexum nem csupán a nagy zsinagógából áll: része egy gyakrabban használt imaterem, a könyvtár, a közösség irodái és a rituális fürdő is.
1912 előtt a triesztei zsidók a gettó négy kis zsinagógájában imádkoztak, Riborgo környékén. Az új templomra 1903-ban nemzetközi pályázatot írtak ki, de a beérkezett több tucat terv közül egyik sem győzte meg a döntőbizottságot: a megbízást végül a triesztei Ruggero és Arduino Berlam építészek, apa és fia kapták.
Az 1938-as fajvédelmi törvényekkel a zsinagógát bezárták, a német megszállás idején pedig a nácik ellopott könyvek és műtárgyak raktárának használták. A szertartási ezüsttárgyak megmenekültek: magában az épületben rejtették el őket.