Leírás
Azt a területet, ahol ez a villa áll, valaha „Szent Vértanúk birtokának” (possessione dei Santi Martiri) hívták, és 1775-ben Vincenzo Struppi katonai mérnök itt tervezte meg a város első olasz kertjét.
A kúria egy egész terület rendezését célzó terv nyomán épült, és talán 1782-ben készült el. Ebben az évben rajzolta meg Carlo Dini a város részletes térképét, amelyen jól látszik a kert és az új épület is. Az épület a kert alatt, nem pedig fölötte áll, ellentétben a katonai mérnök tervével. A birtok Antonio Strohlendorf kereskedőé volt, aki egy kellemes kert közepén vidéki házat építtetett „Villa Anonima” néven.
1790-ben a birtokot Cassis Faraone gróf vásárolta meg, egy gazdag, egyiptomi származású kereskedő, aki belül és kívül egyaránt kibővítette és megszépítette az épületet: szobrokkal, vízjátékokkal, csodás kerttel és impozáns narancsházzal díszítette a villát.
1784-ben egy Champion nevű francia építész érkezett Triesztbe, akit a hagyomány a villa tervezőjeként tart számon. Valószínűleg ő felelt a Villa Necker végleges kialakításáért, valamint a hasonló stílusban épült Villa Murat megépítéséért, amelyet a 20. század elején lebontottak.
A helyi levéltárakban nincs olyan feljegyzés, amely őt jelölné meg tervezőként. A kritikai hagyomány mégis határozottan e mellett az attribúció mellett áll, főként a Villa Necker és a Villa Murat egészen sajátos jellege miatt: az alapvető stílusjegyek kétségkívül francia eredetűek. Megtalálható bennük a XVI. Lajos-korabeli klasszicizmus tisztasága, és az a határozott tömegérzék és egyszerű geometria, amely egy olyan francia forradalmi építészre, mint Ledoux, jellemző.
A villa nemcsak szorosan kapcsolódik a város akkori képéhez, hanem ma is elevenen él a triesztiek emlékezetében: Girolamo Bonaparte otthona volt, Letizia és Girolamo Napoleone szülőhelye, a száműzött Bonaparte-család menedéke, valamint a 19. század első felében nemcsak a triesztiek, hanem egész Európa magas társasága és kulturális élete találkozóhelye.
Az épület a neoklasszicizmust vetíti előre. Földszintjét sima, vízszintes sávokba rendezett kváderezés borítja, amelyet lizénák szakítanak meg, így a homlokzat öt részre tagolódik. Középen árnyas, félköríves kis oszlopsor emelkedik ki, karcsú, páros oszlopokkal, amelyek egy architrávot tartanak. Ezen domborműves mintájú sáv fut végig, fölötte pedig fehér kőből készült, sűrű oszlopocskákból álló mellvéd áll.
Az emeleten nyílnak az ablakok, amelyek felső lezárása felváltva íves és háromszögletű timpanon; ezek a felületet tagoló, kiálló sávok közötti mezőkben sorakoznak, tágabb ritmust adva a homlokzatnak.
A kúria egy egész terület rendezését célzó terv nyomán épült, és talán 1782-ben készült el. Ebben az évben rajzolta meg Carlo Dini a város részletes térképét, amelyen jól látszik a kert és az új épület is. Az épület a kert alatt, nem pedig fölötte áll, ellentétben a katonai mérnök tervével. A birtok Antonio Strohlendorf kereskedőé volt, aki egy kellemes kert közepén vidéki házat építtetett „Villa Anonima” néven.
1790-ben a birtokot Cassis Faraone gróf vásárolta meg, egy gazdag, egyiptomi származású kereskedő, aki belül és kívül egyaránt kibővítette és megszépítette az épületet: szobrokkal, vízjátékokkal, csodás kerttel és impozáns narancsházzal díszítette a villát.
1784-ben egy Champion nevű francia építész érkezett Triesztbe, akit a hagyomány a villa tervezőjeként tart számon. Valószínűleg ő felelt a Villa Necker végleges kialakításáért, valamint a hasonló stílusban épült Villa Murat megépítéséért, amelyet a 20. század elején lebontottak.
A helyi levéltárakban nincs olyan feljegyzés, amely őt jelölné meg tervezőként. A kritikai hagyomány mégis határozottan e mellett az attribúció mellett áll, főként a Villa Necker és a Villa Murat egészen sajátos jellege miatt: az alapvető stílusjegyek kétségkívül francia eredetűek. Megtalálható bennük a XVI. Lajos-korabeli klasszicizmus tisztasága, és az a határozott tömegérzék és egyszerű geometria, amely egy olyan francia forradalmi építészre, mint Ledoux, jellemző.
A villa nemcsak szorosan kapcsolódik a város akkori képéhez, hanem ma is elevenen él a triesztiek emlékezetében: Girolamo Bonaparte otthona volt, Letizia és Girolamo Napoleone szülőhelye, a száműzött Bonaparte-család menedéke, valamint a 19. század első felében nemcsak a triesztiek, hanem egész Európa magas társasága és kulturális élete találkozóhelye.
Az épület a neoklasszicizmust vetíti előre. Földszintjét sima, vízszintes sávokba rendezett kváderezés borítja, amelyet lizénák szakítanak meg, így a homlokzat öt részre tagolódik. Középen árnyas, félköríves kis oszlopsor emelkedik ki, karcsú, páros oszlopokkal, amelyek egy architrávot tartanak. Ezen domborműves mintájú sáv fut végig, fölötte pedig fehér kőből készült, sűrű oszlopocskákból álló mellvéd áll.
Az emeleten nyílnak az ablakok, amelyek felső lezárása felváltva íves és háromszögletű timpanon; ezek a felületet tagoló, kiálló sávok közötti mezőkben sorakoznak, tágabb ritmust adva a homlokzatnak.